„Itt nem állunk meg!” – üzent a kormány a nyugdíjasoknak
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ismertette, az átlagos nyugdíj 2010-ben 97 ezer forint volt, az idén ez már 242 300 forintra emelkedik.
A kormány által várt 1,5 százalékos inflációhoz mérten 4,2 százalékos nyugdíjemelésre számíthatnak a nyugdíjasok jövőre. A rokkantnyugdíjasok járadékáról egyelőre nincsenek adatok.
A költségvetés korábban közzétett sarokszámai alapján 4,2 százalékos emelésre számíthatnak a nyugdíjasok, minthogy 1,5 százalékkos inflációval tervez a kormány jövőre. Ennél jóval nagyobb, 4,7 százalékos lesz 2012-ben az infláció a jegybank legfrissebb inflációs jelentése szerint - írja pénteken az FN-hu.
Hogy a korhatári alatti rokkantnyugdíjasok - akik sajtóhírek szerint jövőre nem nyugdíjat, hanem „járadékot” kapnak - mennyit kapnak majd, azt egyelőre nem tudni. A portál szerint ők sok jóra nem számíthatnak, a kormányzó többség ugyanis világos jeleit adta, hogy nem ezt a csoportot tekinti fő bázisának.